Tegyünk a Mentőkért Egyesület

Minden nap az életért.

A tiszalúci bajtársak munkáját és a térségben élők biztonságát támogatjuk — eszközökkel, fejlesztésekkel és közösségi összefogással.

24 000ember szolgálatában
112ha baj van

Fontos tudnivaló

Mentőt mindig a beteg feltalálási helyére hívjanak!

Ne induljanak el a beteggel a mentőállomásra. Az állomás nem folyamatos betegfogadó hely, a mentőegységek riasztás miatt távol lehetnek. Sürgős esetben hívják a 112-t, és pontosan mondják el, hol található a beteg.

Segélyhívás: 112

A mentők országos hívószáma vezetékes és mobiltelefonról egyaránt: 112. Az OMSZ mentőhívási útmutatója →

24 000Ember elsődleges ellátási körzeteTiszalúc és a környező települések lakosságának biztonságáért.
112Az országos rendszer részekéntA tiszalúci egységek szükség esetén a körzethatárokon túl is teljesítenek feladatot.
TAMEA mentőállomás mellettEszközökkel, fejlesztésekkel és közösségi támogatással.
45 percGyakorlati elsősegélyÉrthető, élményalapú foglalkozások gyerekeknek és közösségeknek.

Rólunk

Nem a mentés helyett. A mentés mellett.

Hiszünk abban, hogy egy mentőállomás erejét nemcsak a szakmai felkészültség, hanem a mögötte álló közösség is növeli.

Összekötjük a segíteni akaró embereket azokkal a célokkal, amelyek valóban jobbá és biztonságosabbá teszik a mindennapokat.

Célzott támogatás

Olyan eszközöket és felajánlásokat juttatunk célba, amelyek a mentődolgozók munkáját és mindennapjait segítik.

Erős közösség

Helyi embereket, családokat és vállalkozásokat hívunk közös cselekvésre a mentés ügyéért.

Életmentő tudás

Gyakorlati elsősegély-oktatással tesszük magabiztosabbá a gyerekeket és a felnőtteket.

Amit teszünk

Segítség, amely célba ér.

Minden kezdeményezésünk közös célja, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a mentőket, a helyi közösséget és az életmentő tudást.

01 / TÁMOGATÁS

A mentőállomás mellett

Eszközök, felajánlások és helyi támogatások szervezésével állunk a Tiszalúc Mentőállomás dolgozói mellett.

02 / OKTATÁS

Elsősegély a gyakorlatban

Életszerű, cselekvésközpontú foglalkozásainkon az első lépéstől a segítséghívásig gyakoroljuk a legfontosabb teendőket.

03 / KÖZÖSSÉG

Együtt erősebbek vagyunk

Programokkal és együttműködésekkel mutatjuk meg: bárki tehet valamit a mentőkért és egy biztonságosabb közösségért.

Beszerzéseink

A támogatásból felszerelés lesz.

Olyan eszközöket szerzünk be a Tiszalúc Mentőállomás számára, amelyek a bajtársak mindennapi munkáját, a pontosabb állapotfelmérést és a biztonságos betegellátást támogatják.

Az Edan iM20 betegőrző monitor beszerzését bemutató kép

Kiemelt fejlesztés • 2026

Edan iM20 betegőrző monitor

A tiszalúci 192-es BLS egység egy korszerű betegőrző monitorral gazdagodik. A készülék valós időben segíti a fontos életfunkciók megfigyelését, ezzel támogatva a mentés közbeni állapotfelmérést és a betegek biztonságosabb ellátását.

A beszerzést a 2026. évi II. Tiszalúci Mentős Bál bevételéből és az Országos Mentőszolgálat Alapítvány támogatásával finanszírozzuk.

A Tiszalúc Mentőállomás számára beszerzett egészségügyi és technikai eszközök

Mindennapi készenlét

Kisebb eszközök, fontos feladatok

A mentésben nincs két egyforma eset. Ezért azokat a kiegészítőket is igyekszünk biztosítani, amelyek egy-egy különleges helyzetben, gyermekellátásnál, vizsgálatnál vagy a mentőautó folyamatos működésében válhatnak nélkülözhetetlenné.

Ha egy eszközre egyszer szükség volt, legyen kéznél akkor is, amikor legközelebb igazán számít.

Hőmérők

  • Axilláris hőmérő felnőtteknek
  • Rugalmas végű hőmérő gyermekellátáshoz

Légút és gyógyszerbevitel

  • Gyermek gyógyszerbelégzést segítő kamra
  • Ultrahangos gyógyszerporlasztó
  • Jankauer leszívó toldat és nebulizátor maszk

Diagnosztika

  • Prémium kézi vérnyomásmérő
  • Fonendoszkóp
  • Újszülött SpO₂-szenzor

Technikai háttér

  • Mini címkenyomtató a rendezett tároláshoz
  • Strapabíró USB-töltőkábelek az IFT-eszközökhöz

A TAME a suliban

Egyesületi osztályfőnöki óra

Rendhagyó, 45 perces foglalkozás, ahol a tanulók nemcsak hallanak az elsősegélyről: ki is próbálják a legfontosabb mozdulatokat.

  • Gyakorlati feladatok
  • A segélyhívás oktatása
  • Korosztályhoz igazítva
  • Tapasztalt oktatókkal

Prima Linea • 2026

Az első vonal kiválóságai.

A Prima Linea a Tegyünk a Mentőkért Egyesület kiválóságainak alapított díjcsaládja. Azokat ismeri el, akik szolgálatukkal, bajtársi példájukkal vagy önzetlen támogatásukkal maradandót tesznek a mentés ügyéért.

Socius Aureus Díj

Kiss István

Arany Szövetséges Díj

Az egyesület kétéves, kiemelkedő támogatásáért, valamint a II. Tiszalúci Mentős Bál főtámogatásáért.

2026. március 21.
Manipulus Salutaris Díj

Mezőkövesd Mentőállomás

Életmentő Egység Díj

A szakmai kollektíva elismeréseként és a 2025-ös Rallye Rejvíz mentőversenyen nyújtott kiváló szereplésükért.

2026. március 21.
Magister Prima Linea Díj

Dojcsák Zsolt

Első Vonal Mestere Díj

Több évtizedes, aktív, példamutató szolgálatáért és a betegek kiváló ellátásáért.

2026. március 21.
Magister Prima Linea Díj

Balogh Ferenc

Első Vonal Mestere Díj

Több évtizedes, aktív, példamutató szolgálatáért és sok százezer balesetmentesen megtett kilométerért.

2026. március 21.
Fáklyavivő Díj

Bagány Ádám

Példamutató bajtársi munka

A szolgálatteljesítés során folyamatosan magas színvonalon végzett munkájáért és a bajtársi közösség számára példamutató hozzáállásáért.

2026. március 21.

A II. Tiszalúci Mentős Bálon kitüntetett egyesületi tagok

A 2026-os bálon azoknak is köszönetet mondtunk, akik civilként vagy az egyesület mindennapi munkájában álltak mellénk.

Civil segítségért

Kissné Polyák Anita

Az egyesület tevékenységének önzetlen civil segítéséért kapott elismerő oklevelet.

Egyesületi munkáért

Sárosi Ferenc

Kitartó segítségéért, ötleteiért és a közösségért végzett példaértékű munkájáért.

Egyesületi munkáért

Karafa István

Az egyesület megalakulása óta nyújtott kitartó és önzetlen segítségéért.

Egyesületi munkáért

Herman József

Az egyesületben és a mentőállomás közösségében betöltött meghatározó szerepéért.

A II. Tiszalúci Mentős Bál ünnepi helyszíne
Ünnepi este a mentőkért
A mentős bál támogatói felajánlásai és ajándékai
Támogatói felajánlások
Zenekar és tombolatárgyak a 2026-os mentős bál színpadán
Zene, tombola, összefogás
A 2026-os mentős bál közönsége
A közösség együtt ünnepel
Vendégek a II. Tiszalúci Mentős Bálon
Találkozások és jókedv
A II. Tiszalúci Mentős Bál zenekara és színpada
A bál színpada
Táncoló vendégek a mentős bálon
Megtelt a táncparkett
A II. Tiszalúci Mentős Bál vendégei
Egy este a jó ügy mellett
A 2026-os mentős bál táncos pillanata
Közös élmények

Taktaharkány • 2026. május 9.

Egy gála, amely valódi segítséggé vált.

A Taktaharkányi Jótékonysági Gála szervezői és közreműködői példaértékű összefogással egymillió forintot gyűjtöttek a Tegyünk a Mentőkért Egyesület javára.

1 000 000 Ftösszegű támogatás az egyesület céljaira
A gála főszervezője

Kissné Polyák Anita

A jótékonysági gála létrehívójaként összefogta azt a közösséget, amely ezt a rendkívüli eredményt elérte.

Szervezők és önzetlen segítők

  • Kiss Tamás
  • Zöldiné Gréz Éva
  • Horváth Zsuzsanna
  • Jeneiné Boros Judit
  • Tóth Klaudia
  • Veres Máté
  • Kiss-Csicsek Diána
  • Pilián Delila
  • Gömöri Kitti
  • Bodnár Lászlóné Mária
  • Juhász István
  • Szabó József
  • Kovács Georgina
  • Kiss Dorottya

Közreműködő előadó

Süli László tanár úrA Tiszalúc Mentőállomás mentőtisztje, egészségtudományi szaktanár.

Támogass minket

Segíts, hogy mi is segíthessünk.

Egy jó ügy mögött mindig emberek állnak. Magánszemélyként, vállalkozásként vagy önkéntesként is csatlakozhatsz az egyesület céljaihoz.

Banki átutalásERSTE Bank
Kedvezményezett: Tegyünk a Mentőkért Egyesület Online támogatás a Donably oldalán
01
Tárgyi felajánlás

Hasznos eszközzel vagy természetbeni támogatással közvetlenül segítheted a munkánkat.

02
Vállalati együttműködés

Helyi partnerként egy konkrét program vagy közösségi cél mellé állhatsz.

03
Önkéntes segítség

Idővel, szervezéssel vagy szakmai tudással is része lehetsz az összefogásnak.

Hivatalos adatok

Átláthatóan, ellenőrizhetően.

A közzétett adatok az egyesület bírósági nyilvántartásba vételi végzésével és NAV-iratával egyeznek.

Az egyesület adatai

Hivatalos név
Tegyünk a Mentőkért Egyesület
Rövidített név
TAME Egyesület
Székhely
3551 Ónod, Nyéki utca 15.
Nyilvántartási szám
05-02-0066354
Adószám
19397966-1-05
Képviselő
Nagy Ferenc Attila
Nyilvántartásba véve
2024. szeptember 11.

Nyilvántartott céljaink

  • A Tiszalúc Mentőállomás mindennemű támogatása
  • Az épület állagmegóvásának és fejlesztésének segítése
  • Mentéstechnikai eszközök és többletfelszerelés biztosítása
  • A dolgozók munkakörülményeinek és rekreációjának segítése
  • Egészségnevelés és a környező települések edukációja
  • Szociális Alap működtetése a mentődolgozók támogatására

Forrás: Miskolci Törvényszék 8.Pk.60.102/2024/2. számú végzése; NAV-adóazonosító értesítés.

Mert aki a mentőket segíti, egy egész közösséget támogat.

Tegyünk együtt azokért, akik akkor indulnak el felénk, amikor a legnagyobb szükség van rájuk.